Lakcímjáték a Best FM-en!  A szerda reggeli nyeremény  15 000 forint ! 

Egészségnapot szerveznek debreceni orvostanhallgatók, óvodások számára
2017-04-09 - 08:08:38

Az eseményt április 28-án 8:30-12:30 között a debreceni Ifjúsági Házban tartják. Közel 200 óvodáskorú gyermek részvételére számítanak.

A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete Gyermek Egészségnapot szervez április 28-án 8:30-12:30 között a debreceni Ifjúsági Házban. Közel 200 óvodáskorú gyermeket várnak – ismertette rádiónkkal Szilágyi Henrietta a szervezet Gyermek-egészségnevelési Elnökhelyettese. A program alapját a Teddy Maci Kórház adja, mely Svédországból származik, és célja, hogy csökkentse a gyermekben az orvosoktól, orvosi beavatkozásoktól való félelmet, azáltal, hogy az orvostanhallgatók játékos formában bemutatnak a gyerekeknek néhány orvosi eszközt, és ezekkel közösen meggyógyítják a beteg macikat.  A debreceni orvostanhallgatók 2005 óta járják a debreceni és Debrecen közeli óvodákat, hogy minél több gyermek egészségneveléséhez járuljanak hozzá. Céljuk hogy, már ilyen kicsi korban minél szélesebb egészségügyi ismereteket nyújtsanak a gyerekeknek és eloszlassák bennük a félelmeket, és a későbbiekben egy tudatos, véradásra és szűrővizsgálatokra rendszeresen járó generáció váljon belőlük. Ezen túl több, interaktív programmal is várják a gyermekeket, mint például a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány munkatársai által tartott bemutató, a Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány munkatársaival való megismerkedés, de lesz még arcfestés is.



További cikkek a témakörből
A debreceni rendőrök is közreműködtek az V. Legó Kupán.
2017-04-09 - 08:13:38
A versenyzőknek a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai által kitalált közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatokat is teljesíteniük kellett.
„Egészségnevelésről és drogokról” tartottak előadást orvostanhallgatóknak
2017-04-09 - 08:20:43
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában Bak István rendőr alezredes előadást tartott a kábítószerek és a bűnözés összefüggéseiről, a büntetőjogi szabályozásról, továbbá a kínálat- és keresletcsökkentés lehetőségeiről.
Májustól lehet jelentkezni az átmeneti és rehabilitációs ellátást nyújtó szociális intézmények korszerűsítésére
2017-04-06 - 16:24:02
Ahol most jelenleg összesen 18 hónapot, a külső férőhelyen újabb 18 hónapot tölthetnek a családok az elmúlt év végi törvényi szabályozás alapján
Már 15. Debreceni Költészeti Fesztivált tartjuk idén
2017-04-06 - 16:20:54
A Csokonai Színház művészei bukkanhatnak fel meglepetésszerűen a helyi villamosokon, hogy Arany János költeményeit szavalják az utazóknak

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu