A lakcímjáték véget ért......erre az évre :) ! Folyt.köv. 2018. Tavaszán

 

Új mosdók javítják a higiéniát az iskolákban
2017-10-05 - 12:40:56

A vizesblokkok mellett többek között kicserélték a nyílászárókat, a burkolatot, illetve a csaptelepek és a mosdókagylók is újak lettek.

Több cég is támogatja az iskolamosdók felújításának programját. Idén öt intézményben újultak meg a vizesblokkok. A program harmadik alkalommal valósul meg, a kezdeményezésben hátrányos helyzetű vidéki iskoláknak segítenek. A program célja kettős, egyrészt segíteni az intézmények problémáin, másrészt felhívni a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek tisztaságának fontosságára. Néhány iskolában hiányoztak a csapok szűrői és a csempe is. A vizesblokkok mellett többek között kicserélték a nyílászárókat, a burkolatot, illetve a csaptelepek és a mosdókagylók is újak lettek. 



További cikkek a témakörből
Bekerülhet a tantervekbe az állatvédelem
2017-10-05 - 12:42:35
Az állatvédelemről és a felelős állattartásról szóló ismereteket az iskolai tantervbe is be kell illeszteni, mivel a figyelemfelhívás az első és legfontosabb lépés az állatok elleni bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében.
Program indul az anyai halálozás csökkentésére
2017-10-05 - 15:48:33
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MSD Pharma gyógyszeripari vállalat együttműködésével indulhat el.
Magyarország 2021 után új gázszállítási megállapodást köt a Gazprommal
2017-10-04 - 15:49:11
Az orosz gázipari óriás idén a téli hónapokra 900 millió köbméter gázt tárol be a magyarországi tározókba.
Több, mint 2000 önkormányzat nyert a szociálistüzelőanyag-pályázaton
2017-10-04 - 15:48:00
A hátrányos helyzetű térségekben lévő önkormányzatoknak nem kell önrészt fizetniük, a többinek pedig köbméterenként ezer forint plusz áfa önrészt kell biztosítani.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu