Bekerülhet a tantervekbe az állatvédelem
2017-10-05 - 12:42:35

Az állatvédelemről és a felelős állattartásról szóló ismereteket az iskolai tantervbe is be kell illeszteni, mivel a figyelemfelhívás az első és legfontosabb lépés az állatok elleni bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében.

Az állatvédelemre szánt összeg jövőre 54 millió forintra emelkedik, ebből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium. Jogi eszközök szigorításával is segítik az állatvédelmet, több törvénymódosításon is dolgoznak az állatvédőkkel közösen. Hozzátették, hogy az állatvédelemről és a felelős állattartásról szóló ismereteket az iskolai tantervbe is be kell illeszteni, mivel a figyelemfelhívás az első és legfontosabb lépés az állatok elleni bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében. 



További cikkek a témakörből
Program indul az anyai halálozás csökkentésére
2017-10-05 - 15:48:33
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MSD Pharma gyógyszeripari vállalat együttműködésével indulhat el.
Figyelemfelhívó szórólapot készítettek az előzési tilalomról
2017-10-05 - 15:49:53
A szórólapot a határátkelőhelyeken, a benzinkutakon, az autópálya-pihenőhelyeken és a rendőri intézkedések során adják át a vezetőknek.
Új mosdók javítják a higiéniát az iskolákban
2017-10-05 - 12:40:56
A vizesblokkok mellett többek között kicserélték a nyílászárókat, a burkolatot, illetve a csaptelepek és a mosdókagylók is újak lettek.
Magyarország 2021 után új gázszállítási megállapodást köt a Gazprommal
2017-10-04 - 15:49:11
Az orosz gázipari óriás idén a téli hónapokra 900 millió köbméter gázt tárol be a magyarországi tározókba.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu