Lakcímjáték a Best FM-en!  Kedden a  Reggel-ben a nyeremény ismét 5 000 forint ! 

Kínai egyetemmel kötött megállapodást a Debreceni intézmény
2017-11-03 - 15:38:32

A Debreceni Egyetemnek jelen 268 kínai hallgatója van, az orvos- és egészségtudományi képzésekben összesen 61-en vesznek részt.

Az egyik legrangosabb kínai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. A mostani szerződéssel a diákoknak és oktatóknak lehetőségük lesz további tudományterületeket érintő mobilitási programokban részt venniük, amelyek elsősorban Erasmus+ és Campus Mundi ösztöndíjak keretében valósulhatnak meg. A Debreceni Egyetemnek jelen 268 kínai hallgatója van, az orvos- és egészségtudományi képzésekben összesen 61-en vesznek részt. A két egyetem vezetői együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, és egyeztettek az oktatók, hallgatók cseréjének lehetőségeiről, valamint közös kutatási projektek kidolgozásáról. 



További cikkek a témakörből
Hétfőtől rendezik meg Rómában, a kerekesszékes vívó világbajnokságot.
2017-11-05 - 12:03:48
A Békessy Béla Vívó Klub fiatal versenyzője, Göttlinger Dániel kard-párbajtőr „A” kategóriában képviseli a nemzeti színeket.
Érdemes időben elvinni a kisbabákat fogorvoshoz
2017-11-07 - 14:35:27
Egy átlag magyar felnőttnek 10 foga hiányzik, de a fogágy- és az ínygyulladás is nagyon gyakori probléma.
Nyirkos István szobrát koszorúzták Debrecenben
2017-11-03 - 11:59:24
A Dóczy József utcai sporttelepen tartott rendezvényen a klub egykori és jelenlegi vezetői, sportolói, szimpatizánsai emlékeztek meg a kiváló elődökről.
650 milliárdos fejlesztés Hajdú-Biharban
2017-11-03 - 11:50:11
Ebből a keretből 562 milliárd forint felhasználásáról már megszületett a döntés.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu