Lakcímjáték a Best FM-en!  Kedden a  Reggel-ben a nyeremény ismét 5 000 forint ! 

Jövőre már a műemlékek felújítására is tudunk pályázni
2017-11-14 - 16:07:25

Több mint negyven benyújtott pályázatot tudtak támogatni költségvetési forrásból, ami negyven, népi építészeti örökséghez tartozó felújított ingatlant jelent.

Jövőre több, mint 1 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket akarják felújítani. Latorcai Csaba, a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a Népi építészeti program idei első körös pályázati felhívásában 300 millió forint állt rendelkezésre, erre a célra. Ebből több mint negyven benyújtott pályázatot tudtak támogatni költségvetési forrásból, ami negyven, népi építészeti örökséghez tartozó felújított ingatlant jelent.



További cikkek a témakörből
Szigorították a büntető törvénykönyvet
2017-11-14 - 16:08:56
A törvénykönyv jelenleg csak lehetőséget ad rá, de nem teszi kötelezővé a foglalkozástól eltiltást.
Gyerekeknek indít tájékoztató fórumsorozatot a NAK
2017-11-16 - 16:10:48
A fórumsorozat során az előadásokat Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője tartja a köztestület megyei elnökeivel közösen helyi termelők bevonásával.
Újra indul a hazai felsőfokú pilótaképzés
2017-11-14 - 15:32:52
A szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére.
Szigorodnak a fogyasztóvédelemi szabályok
2017-11-14 - 14:34:20
Fogyasztóvédelmi Együttműködés keretében a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok szorosabb együttműködésben és több eszközzel vehetik fel a harcot a szabályok internetes megszegése ellen.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu