Felavatták Klebelsberg Kuno szobrát Debrecenben
2018-05-15 - 16:09:06

A volt kultuszminiszter szobra, annak a gróf Tisza István egykori miniszterelnöknek a szobra mellett áll, amit 1927-ben - még egy másik helyszínen - Klebelsberg Kuno avatott fel.

Felavatták Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter szobrát a Debreceni Egyetem központi épülete előtt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szobor avatón elmondta, hogy Klebelsberg Kuno öröksége "a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás".
Kósa Lajos, a leköszönő kormány tárca nélküli minisztere hozzátette, hogy a volt kultuszminiszter szobra, annak a gróf Tisza István egykori miniszterelnöknek a szobra mellett áll, amit 1927-ben - még egy másik helyszínen - Klebelsberg Kuno avatott fel.



További cikkek a témakörből
Debreceni diákok is utaznak a Határtalanul programban
2018-05-16 - 08:21:12
4 napig tart majd a kirándulás
Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Hajdú Bihar megyére
2018-05-15 - 16:05:26
A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű, ennél már csak északkeleten lesz a hűvösebb.
Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air
2018-05-14 - 14:36:26
A repülőtér fejlesztése is folytatódik. A 2-es szintű, nagyobb biztonságot és pontosságot adó műszeres leszállító berendezés telepítésre már elkezdődött és várhatóan 2019 év végén helyezik üzembe.
Tolvajt keres a debreceni rendőrség
2018-05-10 - 09:19:50
Pénztárcát vitt magával.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900

További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu