A lakcímjáték nyereménye hétfőn reggel  10 000 forint! 

A júniusi viharok csaknem kétmilliárd forintos kárt okoztak
2018-06-18 - 14:41:58

A bejelentések jelentős része a helyenként özönvízszerű esőzés miatt keletkezett plafon és pince beázásokhoz kapcsolódik.

A júniusi viharok után a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,9 milliárd forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége. A közlemény szerint az átlagkifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot. Mivel azonban több biztosító a következő napokban újabb bejelentésekre számít, a károk nagysága még nőhet. A bejelentések jelentős része a helyenként özönvízszerű esőzés miatt keletkezett plafon és pince beázásokhoz kapcsolódik. Súlyos gondokat okoztak még a viharok, a villámcsapások, valamint a jégverés is. A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, illetve Vas megyét érte - írták.



További cikkek a témakörből
A hónap végégig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos célvizsgálata
2018-06-18 - 14:43:27
A vizsgálat a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti.
Elindult a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programja
2018-06-18 - 15:44:25
Céljuk az, hogy megszüntessenek minden bántalmazást, legyen az fizikai vagy lelki.
Már lehet regisztrálni a NAV Online Számla rendszerében
2018-06-18 - 14:40:47
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Online Számla felületén a mostantól elvégezhető regisztrációhoz ügyfélkapus hozzáférésre van szükség.
Idén is lehet igényelni az ingyenes szünidei étkeztetést
2018-06-18 - 14:39:49
Az ingyenes étkezés lehetőségét a szülőknek kell kérniük.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu