A Táncol a város augusztus 21-én, este 7 órakor kezdődik, amikor ismét karneváli felvonulás lesz a Piac utcán.
Lesz, ahol a hétfői, máshol a szombati nyitva tartási idő szerint üzemelnek.
Cél, hogy 21. századi kontextusba helyezzék a hangszert, inspirálják a fiatal cimbalmos generációt, lehetővé tegyék új tehetségek bemutatkozását és erősítsék a nemzetközi cimbalmos közösséget
A kétnapos akcióban a százötven önkéntes 600 otthagyott sátrat, 500 kempingszéket, 400 felfújható és ugyanennyi polifoam matracot, 17 köbméternyi törölközőt és hálózsákot, takarót, valamint jelentős mennyiségű ruhaneműt, illetve cipőt és papucsot gyűjtött össze.

Az Európai mobilitási héthez, amely szeptember 16-tól 22-ig tart, a rendezvény sorozat az Autómentes nappal zárul majd.

Eddig a torna történetében 51 ország játékosai vettek részt a versenyen, de idén Indiából, Nigériából és Vietnamból is várnak strandröplabdázókat.

A háztartások jelentős része világszerte nyár végén szerzi be az iskolába járó gyermekeknek a ruházati cikkeket, irodaszereket, műszaki cikkeket, sőt akár bútorokat is.

A felújítás miatt a szeptember 4-i, Székesfehérvár elleni és a szeptember 18-i, Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzését a szomszédos Főnix Csarnokban játssza a DVSC-. A Hódosba az október 12-i EHF-kupa mérkőzésen tér vissza az együttes.

A karnevál napján, augusztus 20-án reggel 6.45-ig érkeznek meg a résztvevők az otthon felvirágozott kerékpárokkal a Miklós utcai gyülekezőhelyre.

Szombattól három napon át fényfesztivált csinálnak az egyetem központi épületéhez vezető sugárúton, az épületet pedig 3D-animációk vetítésével \"keltik életre\".

A bank valós időben küldi a kódot tartalmazó SMS-t .

Tanács a rendezvényeken résztvevő családoknak:a nagy tömeg miatt érdemes a kisgyermekek karján egy karszalagra felírni a szülők telefonszámát, mert így bármilyen probléma esetén sokkal gyorsabban tudnak a rendőrök segíteni.
2019-08-21 Szerda
2019-08-20 Kedd
2019-08-19 Hétfő
2019-08-18 Vasárnap
2019-08-17 Szombat
2019-08-16 Péntek
2019-08-15 Csütörtök
2019-08-14 Szerda
2019-08-13 Kedd
Az augusztus 18-ai rendezvényre kilátogatók kipróbálhatják a jövő sporteszközeit, amellyel mindenki hozzájárulhat önmaga és a Föld egészségéhez.
Cél : a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése
Az országban elsőként kínálnak előzetes bejelentkezés nélküli, angol nyelvű állatkerti szakvezetést az idegennyelvű látogatók számára.
Országszerte vizet osztanak, párakapukat működtetnek, locsolják az utakat és több helyen közterületi vízcsapokat is megnyitottak a hétfő éjfélig elrendelt hőségriasztás miatt.
2019-08-12 Hétfő
2019-08-11 Vasárnap







Hirdetések:










A reggel gondolata:
Van azonban a mi kis szürke országunknak egy kincse, amit az idegen is megirigyel tőlünk: a tavaink. Azok az apró, eldugott tavacskák, melyek völgyek gödrében, dombok hajlatánál itt-ott szerényen meg...



Sugárzott adás: 104,6 MHz
Kábelen: 105,5 MHz
Tel./FAX: (52)450-900
Stúdió telefonszáma: (52)500-540
(zenei kívánságok)

Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu
Zenei kérdések: zene@bestfm.hu
Cím: Debrecen, Darabos u. 35.





Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu